Iskolaszínház

Tantermi Színházi Projekt 2012

FÜGE Produkció 2012-es iskolaszínházi pályázatára dolgoztuk ki Mesterek leszünk c. koncepciónkat.

A több száz jelentkezőből végül csak az első 20-ba jutottunk be, így 2012-ben projektünk támogatás híján nem kerülhetett megvalósításra.

2013-ban azonban tovább dolgozunk, hogy programunk a szakiskolás diákok, mint aktív felhasználók elé kerülhessen.

Tervezett előadásunk címe: Mesterek leszünk

Előadók: Németh Orsolya, Simon Attila, Stubnya Béla, Tulipán Katalin
Rendező / projekt koordinátor: Lippai Krisztina
Forma: színházi előadás foglalkozással

A szakiskolás diákok a bemutatásra szánt előadás rájuk vonatkozó részeit az általános koncepció és a darab ismertetése, illetve olvasó/elemző próbája után, a szakirányuknak megfelelő gyakorlati órákon, iskolájuk tanműhelyeiben készítik elő, ill.  kivitelezik.

Iskolánként két hét áll rendelkezésükre, hogy a szakiskolai raktárokon található hulladék-anyagok újrahasznosításával, alkotó módon hozzájáruljanak az előadás megvalósításához.

Az egyes szakiskolákban a tanulók két héten keresztül „színházgyári” munkásokká válnak, és saját elképzeléseik alapján adják meg az előadás költségvetését,  tervezik-kivitelezik a díszletet, jelmezeket, válogatják össze a kellékeket, szerkesztik meg a hanganyagot, állítják össze a világítást és a vetített hátteret, készítik el a színészek színpadi frizuráját és sminkjét.

(Gazdasági szakiskolások: költségvetés tervezet, asztalos tanulók: díszlet, varrók/ruhatervezők: jelmez, díszművesek: kellék, elektrotechnikusok: hang, villanyszerelők: világítás, médiamunkások: vetített háttér, fodrászok: frizura/smink.)

Munkájukat irodalom-, és szaktanáruk, ill. a projekt által delegált színházművészeti szakértők segítik. (A projekt saját honlapján a diákok és tanáraik folyamatos, nyilvános kapcsolatban állnak egymással, mint alkotótársakkal.)

Az előadás intézményről-intézményre, a különböző IPARművészeti ágak alkotásaival folyamatosan kiegészülve vándorol.

Az előadás technikai kiállítása, így működőképessé tétele kizárólag a diákok feladata. Ez az instant minőség-ellenőrizhető, abszolút gyakorlati felelősségvállalás a későbbiek során remélhetőleg megkönnyíti majd számukra munkájuk személyes fontosságának felismerését.

A projekt indirekt módon tanítja az irodalmi művek praktikus befogadását, tartalmas feldolgozását és mindennapi élvezetét is.

Az előadás irodalmi hátterét a magyar-, és világirodalom középiskolai tananyaga képezi. A három mindenkor legmotiválóbb tényezőre (szex/szerelem, hatalom, mint ismertség és elismerésvágy, illetve pénz) épülő irodalmi anzix minden évfolyam számára érthető és átélhető, minőségi élményanyagot közvetít.

A sorozat indító és záróeseményére terveink szerint a főként roma fiataloknak szabadidős otthont adó Kesztyűgyár Közösségi Házban (Bp., VIII. k., Mátyás tér) kerülne sor.

A megnyitó a részt vevő szakiskolák projekt iránt érdeklődő diákjait és tanárait invitálja majd ismerkedésre a feladattal és egymással, illetve lehetőséget ad a csatlakozásra mindazoknak, akik szeretnének részt venni az előadás létrehozásában.

A tanév során nyolc szakiskolai előadásra kerülne sor. A záróakkord a tanév végére elkészült közös, kész művet mutatná be (Kesztyűgyár), kiegészítve egy szakiskolai képzést népszerűsítő, beszámoló jellegű kiállítással: az elkészült darab teljes szöveges, képi, szaktervezési és gazdasági dokumentációja.

A nyitó-, és záró előadás reményeink szerint széles körben teheti hozzáférhetővé a fiatalok számára a projekt üzenetét, miszerint nem csak a diplomásoké a világ, avagy: minden szakember tudós!

 

Copyright © Rokytka Műhely 2014